Én nem akarom isteníteni...

...sem Cesar Millant, sem a földrenyomkodós módszert (amit tényleg ne alkalmazzon senki, ha nem érti, mit csinál, mert többet árt vele, mint használ), de immár másodjára oldottam meg öt perc alatt egy jelentős problémát a segítségükkel. Zizi egyik nap összebalhézott ismerős vizslával egy boton, olyan rendes hörgős menjanyádba-verekedés volt, persze vér nélkül, na de mégis. Kiabálásra szétmentek, szóval tényleg nem volt vészes, Zizit viszont azért csak levágtam a földre, és nem eresztettem, amíg úgy nem éreztem, hogy felfogta az üzenetet, hogy a balhé rossz. Két perccel később ment puncsolni Jázminnak, hívta játszani, szóval nem lett belőle harag, sőt. Amikor legközelebb találkoztunk, nem hittem a szememnek, annyira udvarias volt a vizsivel, meg mindenki mással is; vagy egy órán keresztül játszott két labdával öt kutya gond nélkül. Én meg csak tátottam a számat.

Mert Ziziben amúgy kicsit túlteng a birtoklási vágy, természete szerint ha valamit kiszemel magának, akkor beszűkül a tudata, és tank módjára bárkin és bármin átgázol, hogy megszerezze. Sokat javult már, mióta itt van, kezelhető lett, de még nem nyilvánítanám befejezettnek az ezirányú nevelését. Ezért is lepődtem meg, annyira, amikor nekiálltunk labdázni, és egyszerűen tökéletesen viselkedett. Ha látta, hogy más fogja elkapni a labdát, lelassított; ha túlfutott rajta, akkor sem ugrott senki torkának, hogy de az az övé, senki szájából nem akarta kiszedni, és őrizgetni is csak tessék-lássék húzta be a labdát, Shelly is simán el tudta halászni előle, pedig vele szemben bátrabb szokott lenni, mint idegenekkel. Eleve az a tény, hogy Shelly megpróbálta elszedni tőle, jelzi, hogy mennyire nem gondolta komolyan az őrzést, mert ő meg ugye nem egy szemtől szemben küzdős típus. 

Szóval az irigy kutya lassan megtanul viselkedni. Lehet, hogy pár ismétlésre még szükség lesz, de nem bánom, ha végül működik :) Mondjuk a galambnál is tökéletesnek tűnik az eredmény egyszeri alkalom után is; múltkor nem tudta Zizi, mi röpköd, csak hallotta a hangját (a felújítás miatt az állatok is folyton költözködnek), és nagyon átment vadászósba, mászkált fel-alá, kereste, teljesen rápörgött, de amikor meglátta, hogy a miénk az, leeresztett, és ott hagyta. Tehát a már feléledt vadászösztön is instant gátlódik benne, ami jóval több, mint amit vártam. Meglátjuk, hogy ebből a botos-labdás témából mi sül ki :)

Póráz vagy nem póráz

Az utóbbi pár hét leggyakoribb beszédtémája a kutyások között - miután a chip-mizéia nagyjából lecsengett - a pórázkötelezettség kiterjesztése és az ennek megszegéséért kiszabott büntetés súlyosbítása. Előrebocsátom, amíg döntés nem születik, addig csak fél füllel követem az eseményeket, mivel hálistennek itt ebből még sosem volt gond, és várhatóan nem is lesz. De azért pár gondolatot meg kell osztanom a nagyérdeművel. 

Először is szögezzük le: egyáltalán nem tartom indokoltnak a hisztéria mértékét. A póráz eddig is kötelező volt belterület közterületén (= mindenhol), erdőbe, mezőre eddig sem lehetett kutyát engedni, ugyanúgy csak kijelölt futtatón lehetett szabadon a kutya, mint ahogy most tervezik "bevezetni". Magyarul a szabályozás maga nem változik semmit, csak a kiszabott büntetés mértéke, de akit eddig sem büntettek meg, azt várhatóan ezután sem fogják, mert a közterület-felügyelők nem a fákon teremnek, és nem is dolgoznak ingyen.

Ettől függetlenül felháborítónak tartom, hogy még mindig itt tartunk, hogy válogatás nélkül minden kutya legyen pórázon mindenhol. Addig mindenképpen, amíg nincs megnyugtatóan megoldva a futtatókérdés, azaz nincs legalább annyi kutyafuttató, mint játszótér, mégpedig akkorák, ahol a kutyával lehet egy jót labdázni, ahol egymást istenesen meg tudják kergetni, illetve legalább két-három klikkbe lehet tömörülni, hogy az egymást nem bíró kutyák (és gazdák) képesek legyenek úgy együtt lenni a futtatón, hogy nem csipkézik ki egymás fülét. Erre pedig valljuk be, nincs túl sok esélyünk.

Mi lenne a megoldás? Kutyajogosítvány! Aki el akarja engedni a kutyáját, bizonyítsa be, hogy alkalmas rá, hogy képes kontrollálni az állatot, képes behívni, letiltani bármiről; mutassa meg, hogy a kutya nem szedi ki a kiflit kisgyerekek szájából, nem kerget meg gyanútlan bicikliseket, és nem eszi meg a bottal hadonászó időseket. Nem megoldhatatlan feladat, csak kell, aki megszervezi.
Mert tegyük fel egy szürreális pillanat erejéig, hogy varázslatos módon mindenki elkezdi betartani a törvényt. A lakáskutyáknak eleve lőttek, egész nap be vannak zárva, és utána is csak a sétatempó marad, de a kertieknek is csak egy apró fokkal jobb a helyzete. Séta közben játék, szociális érintkezés a többi kutyával kizárva, mert fél perc alatt kötözött sonkát csinálnak magukból, és ennek örömére jól meg is tépik egymást, elszakítják a pórázokat, és világgá mennek. Behívásuk nyilván nincs, hiszen nem volt rá szükség. Kevés kivételtől eltekintve (akiket azért szintén nem kell irigyelni) előbb-utóbb bekattannak ettől, nekimennek egymásnak, a gazdának, lebontják a házat, a szomszéd nénit, ugatnak reggeltől estig, lerágják a saját farkukat. Mert ezt teszi egy frusztrált kutya: viselkedési problémákat vesz fel, mert nincsenek kielégítve az igényei. Azok az igényei, amikkel született, és aminek kielégítésére az állatvédelmi törvény maga szólít fel minket. Hoppá, de ha nem tudom törvényes keretek között normálisan tartani a kutyát, akkor minek is vettem magamhoz? Én kérek elnézést. Legközelebb nem fordul elő.
Ha a törvényhozók végiggondolták ezt a dolgot (nem most, hanem amikor először pórázra ítélték őket), akkor nem tudok másra gondolni, mint hogy be akarják szűntetni a kutyatartást mindenestül. Elvették a gazdáktól a lehetőséget, hogy normálisan tartsák őket, tehát ha hirtelen mindenki varázsütésre betartaná a törvényt, senki nem tartana kutyát. És mivel a kutya marhára nem létezik az emberek nélkül, mert kvázi az ember teremtette, és az ember a kutya természetes közege  (képzeljünk el a természetben egy bulldogot vagy egy csivavát, de akár egy német dogot, haha), kihalásra ítélné a Canis familiaris fajt mindenestül, köztük a kilenc magyar fajtánkat is.

Mi, kutyások pedig ezt nem fogjuk hagyni.

Két lehetőség van: vagy közösen rendezzük ezt a kérdést úgy, hogy ne a kutyák szívják meg, vagy továbbra is törvényt fogunk sérteni. Tudatosan, akarattal, és tiszta lelkiismerettel. Mert ha valamelyik törvényt - az állatvédelmit vagy  a póráztörvényt - mindenképpen meg kell szegnem ahhoz, hogy kutyát tartsak, akkor a kutya jóléte élvez elsőbbséget. Mert ahogy macskát sem tartunk ketrecben, vagy halat befőttesüvegben, úgy kutyát sem tartunk pórázon, mert a természete ellen való, destruktív a testére és a szellemére nézve egyaránt, a környezetéről nem is beszélve.

Persze ennek az egész fejtegetésnek valójában semmi értelme nincs. Semmi nem lesz másképp, mint eddig, hiába emelik akármeddig a lehetséges büntetést, mert mint említettem, a közteresek száma véges, ráadásul a szabálytalanul parkoló autó nem vitatkozik, nem szalad el és nem is harap, így várhatóan továbbra is azok fognak prioritást élvezni. És amíg ők félrenéznek, addig engem nem érdekel, mit kéne papíron csinálnom. Ebben továbbra is kiegyezhetünk. 

A jól nevelt kutya

A mai sétán három fontos dolog is történt.

Először is rájöttem, hogy Zizit remekül lehet fárasztani mindenféle előkészület nélkül is, a hosszabb botokat is ugyanolyan lelkesedéssel kergeti, mint a direkt erre a célra tervezett pecát. Hálisten azoknak is elsősorban a végét akarja elkapni, úgyhogy a karomat nem kell féltenem :) Persze sokáig nem működik ez a módszer, mert amíg a peca újrahasznosítható, a botok általában maximum három fogást bírnak ki, és előbb-utóbb elfogynak a környékről, de azért "B" tervnek nem rossz.

Másodszor ma először mondták Zizire is, hogy hű, milyen jól nevelt kutya. Nem is emlékszem már, mit csinált, hogy feltűnt valamelyik gazdinak, de tény, hogy már egészen jól irányítható. Séta elején és végén mögöttem jön póráz nélkül is, amíg el nem engedem, nem rohan el agyatlanul minden kutya vagy madár után, ami feltűnik a láthatáron (vagy ha mégis, visszafordítható), behívható, tiltható, ül-fekszik, helyben marad, pecáért is csak parancsra ugrik, mindezt úgy, hogy igazából sosem csináltam azt, hogy na most elindulok kutyát képezni, csak a mindennapokat alakítottam úgy, hogy tanuljon belőle. Még vannak problémáim a fáziskésésével, meg persze előfordul, hogy kétszer kell szólni neki, vagy emlékeztetni arra, mi a feladat, de majd alakul az is. Nem gondolom, hogy ez ilyen rettenetesen nagy eredmény lenne, inkább csak azt mondom, hogy végeztünk az alapokkal, ami nagyon jó érzés :) De erre csak most jöttem rá, hogy felhívták rá a figyelmemet. Folyamatában fel se tűnt, hogy a "rosszkutya" mennyire megjavult. 

Végül pedig szintén mai eredmény, hogy amíg vártuk a pályán, hogy valaki kidugja az orrát sétálni, botokat dobáltam Zizinek, és úgy tűnik, végre felfogta, hogy ha visszakerül hozzám a bot, akkor megint el tudom dobni. Hazafele többször is leejtette elém az aktuális kedvencét, és nézett rám, hogy na mi van, miért nem dobom már :) Egyszer meg letette a botot tőlem egy méterre, én meg rászóltam, hogy "hozd ide", mire felkapta és odasétált vele hozzám, olyan természetesen, mintha évek óta ezt csinálná; hát akkor nagyon nagyra tátottam a számat, azt se tudtam, hogy örüljek neki. Ha lett volna nálam egy egész sült csirke, megkapta volna. Még nem mondanám teljesen tudatosnak ezt a viselkedést, inkább csak próba-szerencse alapon ment szerintem, de ez akkor is egy fontos lépés a kézbeadós apportírozás felé (amiből nem engedek, mert lusta vagyok hajolgatni, meg hát egyébként is :D). Ezt sem tanítottam neki kifejezetten, csak hébe-hóba odacsaltam magamhoz bottal a szájában, és mondogattam neki, hogy hozd ide, meg agyondicsértem, ha kartávolságon belülre került vele és rögtön dobtam is el, de úgy tűnik, ez is beszivárgott az agyába. Kis zsenim :)

Te már ismered?

Szocializáció - nem intézik el egymás között!

Aki jár kutyás társaságba, az rendszeresen találkozhat olyan szituációkkal, amikor a kutyák nem az általánosan elvárt viselkedést produkálják, azaz nem békésen játszanak együtt, hanem valamilyen módon "csesztetik" egymást, túl durván játszanak, vagy többen rászállnak az egyik (általában gyengébb jellemű) kutyára, akinek viszont így már nem lesz vicces a játék, esetleg dominánsabb egyedek kakaskodnak, bevédenek egy-egy tárgyat, vagy másik kutyát, összekapnak, egyszóval nem úgy viselkednek, ahogy közösségben elvárható lenne. Legtöbbször ezek nem végződnek verekedésben, mégis ellehetetlenítik a felhőtlen szórakozást egyik-másik kutya számára, amellett, hogy minden látszat ellenére sokszor maga a bajkeverő sem szórakozik jól. Ilyen viselkedés akkor is kialakulhat a kutyában, ha kölyökkorától rendszeresen hordják futtatóba, kutyaoviba, ez viszont nem teszi természetessé, elfogadandóvá, hogy a kutya képtelen a normális társas interakciókra. 

Miért, kérdezhetjük, hiszen a csapból is az folyik, milyen fontos a korai szocializálás, vigyük sokat más kutyák közé a kölyköt. Nos, azt a bizonyos csapot sajnos ismét csak félig nyitották ki. Nem elég ugyanis egyszerűen kutyák közé vinnünk a kölyköt, és hagyni, hogy köztük nőjön, mint a gaz. Segítenünk kell neki, megerősíteni a többi kutya figyelmeztetéseit, hogy megtanuljon odafigyelni a társaira. Hogy megértsük, miért van ez így, kezdjük az alapoknál: hogyan néz ki a szocializálás folyamata egy kutyafalkában?

Irigy kutya

Na, az irigy kutya is megkapta az első pár órás kizárását. Szóval ha a kajáját védené Zizi, azzal kiegyeznék, senki ne pofátlankodjon oda, ahol más eszik, de ebből pont nincs gond, egymás mellett másfél méterre eleszegetnek békésen, Shelly meg nem hülye, hogy beledugja a fejét más táljába, hiába végez előbb, inkább megvárja, amíg ott hagyják az üres tálat, és lehet mosogatni. A fekvőhelyek elosztásában is kezd pofátlan lenni, de amíg nem védi be mindkettőt, ám legyen, úgyis egyformák. A játékokkal kapcsolatos birtoklási vágya már nem olyan durva a kisasszonynak, mint a legelején, bár arra is ráfér még némi csiszolás. A jutalomfalatot is egyre ritkábban akarja kikapni a kezemből, ha Shelly felé nyújtom. De az üres tál, ami nem is a földön volt, hanem a helyén a táptartón, meg a víz (!!) bevédése kicsit sok volt, úgyhogy most egy kicsit levegőnek van nézve. Nagy bánatában biztos ki fogja pakolni a fél kukát, amivel amúgyis szokott foglalatoskodni, főleg a használt papírzsebkendők irányában alakult ki valamiféle függősége, imád rágózni rajtuk, de most gyanítom, hogy a nemrég kidobott papucsom is sorra fog kerülni. Igen, felírtam már a listára két fedeles kuka beszerzését.

Mission complete!

Nemrég találtam magamnak egy kihagyhatatlan kihívást egy kutyákra agresszív 11 hónapos német juhász kan személyében (nevezzük F-nek). Ma nála voltam, és hát mit ne mondjak, eseménydús nap volt.

Sikeresen levonatoztunk vidékre Shellyvel (ő volt a terápiás kutya), majd elmentünk a helyi félig házi szervezésű, de határozottan komolyodó kutyaiskola területére ismerkedni. Itt több dolgot is konstatáltam, miután lefektettem Shellyt és átvettem F-et, hogy megnézzem, mennyire gázos. Egyrészt feltűnt, hogy nagy, erős, jó formájú német juhász létére egy elképesztően hisztis állattal van dolgom, gyakorlatilag megállás nélkül vinnyogott. Másrészt kénytelen voltam rájönni, hogy bár emberekre alapjáraton tényleg nem agresszív a kutya, azért visszafordul, ha nem tetszik neki valami, próbálgatja az erejét, és ha valami nem megy, akkor jobban próbálja. Nem gondolta komolyan, való igaz, mert akkor most biztos nem tudnék gépelni, de ettől függetlenül mindkét karomon tövig akadnak karcolások, kisebb-nagyobb lila foltok, és mindkét kézfejem fel van dagadva. Akkor és ott még nem éreztem, hogy ilyen intenzíven csócsál, csak pár órával később. Au.

Majdnem tragédia

Kutyasétáltatás. Remek dolog, mindennapos rutin, kellemes lazítás embernek és kutyának egyaránt. Kivéve, amikor valakinek megtetszik egy csatornafedél, hazaviszi, valaki másnak pedig egy pillanat alatt rémálom lesz az esti kikapcsolódásból.

Első delikvens

Szóval az úgy kezdődött, hogy kitettem a helyi állatosboltban néhány szórólapot, hogy szívesen segítek viselkedési problémák megoldásában, és egy idő után meg is keresett az első gazdi. Pont vakbélműtét után talált meg, így sajnos kellett várni pár hetet, mire megnézhettem a kutyát, de végül hosszú idő pénteken után végre-valahára kiélhettem egy kicsit a "rosszkutya-hiányomat".

Értekezés a pórázhúzásról

Tapasztalataim alapján ez az egyik leggyakoribb probléma kishazánkban, legalábbis azok között, akik egyáltalán sétáltatnak kutyát. A legtöbben sajnos hajlamosak ezt elintézni azzal, hogy a kutya ilyen, nem normális, hiperaktív, rossz, és ezért meg se próbálják kitalálni az okát és megoldani a problémát. Néha, amikor nagyon durva a helyzet, akkor saját szakállukra, vagy egy emberekhez nem értő kiképző tanácsára vesznek egy szöges nyakörvet, amit viszont nem tudnak helyesen használni, úgyhogy az is csak súlyosbítja a problémát, hiszen a kutya ugyanúgy húzni fog, csak most már fáj is neki. Vagy kerti kutyákat egész egyszerűen nem visznik ki többet sétálni. Egyik jobb, mint a másik...

Na de kezdjük előről, egyáltalán miért húz a kutya?