Meghalni ment

Most olvastam az Élet az Illatoson blogon a Doktor úr legújabb bejegyzését. Nem is igazán sírtam az utolsó bekezdésnél, inkább csak kihagyott egy dobbanást a szívem. A halál, amennyire szomorú, annyira szép is lehet a maga módján. Nekem is beleégett egy ilyen történet az agyamba sok-sok évvel ezelőtt, amit régóta le akartam már írni, nehogy valaha is a feledés homályába vesszen. 

Még a Rexnél dolgoztam, amikor bekerült hozzánk egy kutya: közepes méretű, fekete öregúr, szomorú szemekkel. A szemeit leszámítva abszolút az örökbefogadásra esélytelen kategória volt. A természete viszont teljesen elvarázsolt, azóta sem találkoztam még akkora lelkű kutyával, mint Bagira. Egyszerűen imádta az embereket, annak ellenére, hogy valami vadállat söréttel meglőtte, a mellkasának bal oldala és a lába is tiszta lyuk volt. Kezelgettük minden nap, még élénken emlékszem, ahogy a bőrén a lyukakon össze-vissza folyt a betadine, és neki egy szava sem volt, pedig biztos nem volt kellemes. Nagy ritkán odaállt az ember elé, hogy bal mancsát a kezébe, ölébe adja; mutatta, hogy az fáj. Nem is volt szívünk a sötét, zajos karanténban tartani egész nap, teljesen szabálytalan módon kitettük nappalra a gáztároló köré húzott gyenge kerítés mögé, hogy napozzon, láthassa a jövő-menő embereket, kutyákat. Egyszer a gallérja dacára valahogy kiküzdötte magát onnan, és meglett ivaros kan létére nem elrohant megugatni a kennelben lévő többieket, hanem besétált a recepcióra, és boldogan nézett körbe, hogy ő megjött, örülünk-e. Naná, hogy örültünk.

Zizi "dolgai"

Bevallom őszintén, Zizi felülmúlta minden elképzelésemet arra vonatkozóan, hogy egy okos gyermeklelkű kamasz kutya mennyi meglepetéssel tud szolgálni nap mint nap.  Hogy jó vagy rossz értelemben vett meglepetésekről van-e szó, az elsősorban az aktuálisan felhalmozódott rosszaságok számától függ :) Persze akad egy csomó dilije, ami simán csak aranyos, de azért a többség erősen határeset :) Igyekszem felsorolni azokat a dolgokat, amikre nem számítottam, bármilyen természetűek legyenek is.

- Minden reggel mosolyogva ébredünk. Zizi ugyanis mindenkit kitörő örömmel üdvözöl attól a másodperctől kezdve, hogy azt látja, itt bizony felkelés lesz. Mindenkit végignyal (Shellyt elsősorban és legalaposabban), csóvál, tekereg, hempereg a szőnyegen, emelgeti a lábait, rakosgatja a kötél rágóját - egyszerűen boldog, hogy egy új nap kezdődött. Ezek után mi hogy ne legyünk azok? :)

Irigy kutya

Na, az irigy kutya is megkapta az első pár órás kizárását. Szóval ha a kajáját védené Zizi, azzal kiegyeznék, senki ne pofátlankodjon oda, ahol más eszik, de ebből pont nincs gond, egymás mellett másfél méterre eleszegetnek békésen, Shelly meg nem hülye, hogy beledugja a fejét más táljába, hiába végez előbb, inkább megvárja, amíg ott hagyják az üres tálat, és lehet mosogatni. A fekvőhelyek elosztásában is kezd pofátlan lenni, de amíg nem védi be mindkettőt, ám legyen, úgyis egyformák. A játékokkal kapcsolatos birtoklási vágya már nem olyan durva a kisasszonynak, mint a legelején, bár arra is ráfér még némi csiszolás. A jutalomfalatot is egyre ritkábban akarja kikapni a kezemből, ha Shelly felé nyújtom. De az üres tál, ami nem is a földön volt, hanem a helyén a táptartón, meg a víz (!!) bevédése kicsit sok volt, úgyhogy most egy kicsit levegőnek van nézve. Nagy bánatában biztos ki fogja pakolni a fél kukát, amivel amúgyis szokott foglalatoskodni, főleg a használt papírzsebkendők irányában alakult ki valamiféle függősége, imád rágózni rajtuk, de most gyanítom, hogy a nemrég kidobott papucsom is sorra fog kerülni. Igen, felírtam már a listára két fedeles kuka beszerzését.

Kamasz kontra öreg róka

Adott ugye a szituáció, immár több, mint egy hete velünk él Zizi, a 10-12 hónap körüli staff-shar-pei keverék. Shelly, aki már a kilencedik életévét tapossa, meglepően jól viseli a hebrencs lányzót, valószínűleg az ellenállhatatlan stílusa miatt, meg persze azért, mert én bele vagyok szeretve (ezt anno páromnál is remekül leradarozta, akkoriban még nagyon félt a nagydarab felnőtt férfiaktól, hozzá mégis úgy ment oda, hogy "helló, hát te ki vagy?", mintha nem venné észre, hogy félelme tárgyának egy ékes példányával van dolga). Imádom, hogy Shelly megfiatalodott tőle, egészen kisimult az arca, mosolygósabb lett és aktívabb, rengeteget játszanak; a legérdekesebb mégis azt megfigyelni, hogy hogyan viszonyul az alulszocializált kiskamasz a tapasztaltabb falkataghoz, és viszont, főleg azért, mert Shelly világéletében alárendelődő típus volt, Zizi pedig már csak a pörgőssége okán is "többre hivatott", bár azért ő sem az a hatalommániás típus.