Én nem akarom isteníteni...

...sem Cesar Millant, sem a földrenyomkodós módszert (amit tényleg ne alkalmazzon senki, ha nem érti, mit csinál, mert többet árt vele, mint használ), de immár másodjára oldottam meg öt perc alatt egy jelentős problémát a segítségükkel. Zizi egyik nap összebalhézott ismerős vizslával egy boton, olyan rendes hörgős menjanyádba-verekedés volt, persze vér nélkül, na de mégis. Kiabálásra szétmentek, szóval tényleg nem volt vészes, Zizit viszont azért csak levágtam a földre, és nem eresztettem, amíg úgy nem éreztem, hogy felfogta az üzenetet, hogy a balhé rossz. Két perccel később ment puncsolni Jázminnak, hívta játszani, szóval nem lett belőle harag, sőt. Amikor legközelebb találkoztunk, nem hittem a szememnek, annyira udvarias volt a vizsivel, meg mindenki mással is; vagy egy órán keresztül játszott két labdával öt kutya gond nélkül. Én meg csak tátottam a számat.

Mert Ziziben amúgy kicsit túlteng a birtoklási vágy, természete szerint ha valamit kiszemel magának, akkor beszűkül a tudata, és tank módjára bárkin és bármin átgázol, hogy megszerezze. Sokat javult már, mióta itt van, kezelhető lett, de még nem nyilvánítanám befejezettnek az ezirányú nevelését. Ezért is lepődtem meg, annyira, amikor nekiálltunk labdázni, és egyszerűen tökéletesen viselkedett. Ha látta, hogy más fogja elkapni a labdát, lelassított; ha túlfutott rajta, akkor sem ugrott senki torkának, hogy de az az övé, senki szájából nem akarta kiszedni, és őrizgetni is csak tessék-lássék húzta be a labdát, Shelly is simán el tudta halászni előle, pedig vele szemben bátrabb szokott lenni, mint idegenekkel. Eleve az a tény, hogy Shelly megpróbálta elszedni tőle, jelzi, hogy mennyire nem gondolta komolyan az őrzést, mert ő meg ugye nem egy szemtől szemben küzdős típus. 

Szóval az irigy kutya lassan megtanul viselkedni. Lehet, hogy pár ismétlésre még szükség lesz, de nem bánom, ha végül működik :) Mondjuk a galambnál is tökéletesnek tűnik az eredmény egyszeri alkalom után is; múltkor nem tudta Zizi, mi röpköd, csak hallotta a hangját (a felújítás miatt az állatok is folyton költözködnek), és nagyon átment vadászósba, mászkált fel-alá, kereste, teljesen rápörgött, de amikor meglátta, hogy a miénk az, leeresztett, és ott hagyta. Tehát a már feléledt vadászösztön is instant gátlódik benne, ami jóval több, mint amit vártam. Meglátjuk, hogy ebből a botos-labdás témából mi sül ki :)

Szocializáció - nem intézik el egymás között!

Aki jár kutyás társaságba, az rendszeresen találkozhat olyan szituációkkal, amikor a kutyák nem az általánosan elvárt viselkedést produkálják, azaz nem békésen játszanak együtt, hanem valamilyen módon "csesztetik" egymást, túl durván játszanak, vagy többen rászállnak az egyik (általában gyengébb jellemű) kutyára, akinek viszont így már nem lesz vicces a játék, esetleg dominánsabb egyedek kakaskodnak, bevédenek egy-egy tárgyat, vagy másik kutyát, összekapnak, egyszóval nem úgy viselkednek, ahogy közösségben elvárható lenne. Legtöbbször ezek nem végződnek verekedésben, mégis ellehetetlenítik a felhőtlen szórakozást egyik-másik kutya számára, amellett, hogy minden látszat ellenére sokszor maga a bajkeverő sem szórakozik jól. Ilyen viselkedés akkor is kialakulhat a kutyában, ha kölyökkorától rendszeresen hordják futtatóba, kutyaoviba, ez viszont nem teszi természetessé, elfogadandóvá, hogy a kutya képtelen a normális társas interakciókra. 

Miért, kérdezhetjük, hiszen a csapból is az folyik, milyen fontos a korai szocializálás, vigyük sokat más kutyák közé a kölyköt. Nos, azt a bizonyos csapot sajnos ismét csak félig nyitották ki. Nem elég ugyanis egyszerűen kutyák közé vinnünk a kölyköt, és hagyni, hogy köztük nőjön, mint a gaz. Segítenünk kell neki, megerősíteni a többi kutya figyelmeztetéseit, hogy megtanuljon odafigyelni a társaira. Hogy megértsük, miért van ez így, kezdjük az alapoknál: hogyan néz ki a szocializálás folyamata egy kutyafalkában?

Ridegtartás

Amennyire jól megvoltak eleinte a csajok, annyira a visszájára fordult mostanában ez a viszony, mióta Zizi kezdi otthonosan érezni magát, és nekiállt jó kamasz módjára küzdeni a kis pozíciójáért. Na nem velem hálisten, csak Shellyvel, de az is épp elég. Sokkal pofátlanabb lett, folyamatosan irányítani próbálja, dominálja, mászik rá, "keríti", szóval nagyon kinyílt a csipája, és lelkesen játssza az elnyomót. Ha pedig rájön az öt perc, annyira idegesítően cseszteti Shellyt, hogy hihetetlen, az öreglány meg békés típus, csak finoman szól rá általában, ami viszont nem elég. Ha én rászólok, befejezi, de fél perc múlva kezdi előről. Néha persze Shelly is megunja, múltkor reggel szó szerint befogta a pofáját, de úgy, hogy a kisasszony nyöszörgött is, mert fájt neki, de az se volt elég, amint elengedte, folytatta tovább.