Mission complete!

Nemrég találtam magamnak egy kihagyhatatlan kihívást egy kutyákra agresszív 11 hónapos német juhász kan személyében (nevezzük F-nek). Ma nála voltam, és hát mit ne mondjak, eseménydús nap volt.

Sikeresen levonatoztunk vidékre Shellyvel (ő volt a terápiás kutya), majd elmentünk a helyi félig házi szervezésű, de határozottan komolyodó kutyaiskola területére ismerkedni. Itt több dolgot is konstatáltam, miután lefektettem Shellyt és átvettem F-et, hogy megnézzem, mennyire gázos. Egyrészt feltűnt, hogy nagy, erős, jó formájú német juhász létére egy elképesztően hisztis állattal van dolgom, gyakorlatilag megállás nélkül vinnyogott. Másrészt kénytelen voltam rájönni, hogy bár emberekre alapjáraton tényleg nem agresszív a kutya, azért visszafordul, ha nem tetszik neki valami, próbálgatja az erejét, és ha valami nem megy, akkor jobban próbálja. Nem gondolta komolyan, való igaz, mert akkor most biztos nem tudnék gépelni, de ettől függetlenül mindkét karomon tövig akadnak karcolások, kisebb-nagyobb lila foltok, és mindkét kézfejem fel van dagadva. Akkor és ott még nem éreztem, hogy ilyen intenzíven csócsál, csak pár órával később. Au.

Shelly amúgy rettentő jó volt, büszke vagyok rá. Amint látta, hogy anyát rágják, felpattant és jött segíteni, amivel mondjuk csak jobban ingerelte F-et, de azért a szándék a fontos. Meg az, hogy ilyen helyzetben sem kellett kétszer mondanom, hogy feküdjön le. Engem azért megnyugvással tölt el a tudat, hogy a kutyám megvéd, ha kell, ahogy az is, hogy nem ő dönti el, mikor kell.
Na szóval miután így bemutatkoztunk egymásnak, elindultunk sétálni. Eleinte úgy volt, hogy Shellyt átadom, én meg viszem F-et, de az irányításhoz egyáltalán nem szokott kutya annyira elkezdett bepöccenni már az elején a látványtól, hogy a gazdája nélküle indult el, ráadásul másik kutya van nála, akit ő amúgyis meg akar verni, hogy inkább szóltam, hogy cseréljünk, mert ez így nem lesz poén. Nem féltem tőle, nem lett volna belőle hirtelen vadállat, de nem terveztem még több sérülést összeszedni feleslegesen. Szép elképzelés, hogy mindent oldjunk meg egy nap alatt, csak nem kivitelezhető. Előbb a gazdának kell megmutatnia, hogy nem szorul védelemre, mert ha én akarom megakadályozni az ebet szent kötelessége teljesítésében, abból azért lehetnek problémák. (Említettem már, mennyire imádom, hogy a kutyák ilyen felelősségteljesen viselkednek, még úgy is, hogy a legtöbb viselkedési probléma ebből fakad? :))

Na szóval így indultunk el egy szélesebb utca két oldalán. Az elején még tíz méterenként megálltunk fegyelmezni, de aztán szép lassan egyre közelebb tudtunk menni Shellyvel (köszönöm ezt a technikát is, Cesar), két-három kör múlva egymás mellett sétáltunk, aztán eléjük mentünk, hagytuk kicsit F-et elmerülni a felé áradó szagokban, és amikor láttam, hogy nem gyilkos dühvel, hanem érdeklődve indulna Shelly felé, akkor odaengedtük szaglászni (szájkosárban).  Még kicsit csiszolni kell a technikáján, mert most még az én birka kutyám is odacsattintott neki egy idő után, hogy ne nyomuljon már annyira, de azért azt figyelembe véve, hogy nagyjából az alomtestvéreivel került utoljára ilyen szoros agressziómentes kapcsolatba, szerintem így is remek volt. És szerencsére nem vette el a kedvét ez a kis affér, utána is ugyanolyan lelkesen próbált ismerkedni.
Shelly amúgy itt is remekelt, mint arra végülis rájöttem. Először mérges voltam rá, hogy rácsattintott, de aztán rájöttem, hogy ezzel figyelmeztetett minket is, hogy vele ezt ugyan meg lehet csinálni, mert ő biztos nem fog senkinek nekiesni, viszont egy kevésbé toleráns kutya verekedést csinálhat a túl nyomulós ismerkedésből, és tönkrevághatja az egészet. Szóval így erre is figyelmeztethettem a gazdit, hogy nagyon figyeljen oda, ha mással próbálkozik. Nem csak ismerkedni kell megtanítani, hanem normálisan ismerkedni; bele kell pakolni a kis fejébe, hogy nem vonulhat be mindenhova úgy, mint a falu bikája, akkor sem, ha éppen nem akarja senkinek átharapni a torkát.
Szóval összességében véve sikeres napot zártunk. Én valójában csak remélni mertem, hogy tényleg eljutunk idáig, de ez ismét egy olyan helyzet volt, ahol a papírforma érvényesült. Szóval Cesar Millant lehet szidni, de a technikái működnek, folyton erre a következtetésre jutok. Érdekes módon amúgy egyáltalán nem voltam ideges, amint a kutya a kezeim közé került. Előtte kicsit tartottam a helyzettől, de aztán képes voltam gyakorlatilag érzelemmentesen és lazán kezelni azt is, hogy F. mindenféle kiváltó ok nélkül néha felágaskodott rám és nekiállt harapdálni, annyira dominálhatnékja volt. Pedig azért egy kvázi kifejlett német juhász nem az a látvány, amit szeretnél tátott szájjal a testrészeid közelében látni. De hát ebből is tanultam valamit: legközelebb majd igyekszem kihagyni a rágós részt, megkérdezem jó előre, hajlamos-e ilyenre és van-e kéznél szájkosár :)

Még pár dolgot azért hozzá kell tennem a történethez.
- F-en szöges volt, a kiképzőjük adta nekik kölcsön. Nem kegyetlenkedésből, hanem mert egy rettentő erős és erős akaratú kutyáról és egy 19 éves bizonytalan gazdáról beszélünk, a sima nyakörv gyakorlatilag fel sem tűnt a kutyának. Mondjuk nem értem, miért nem próbálták fojtóval (nagy naivan én azt hittem, azon túl vannak, ezért nem is vittem), hátha azzal nem hisztizett volna annyit F., de azért felvetettem ezt a gondolatot, remélem, kipróbálják. A szöges nagy valószínűséggel amennyire visszafogja fizikailag, annyira pörgeti is agyban, nem jó ez így.

- Lám, ide vezet, ha valaki "csak úgy" hazatéved egy német juhász kölyökkel, aztán nem foglalkozik vele, vagy nem megfelelően. Nem a gazdát akarom szidni, félreértés ne essék, nagyon becsülöm, hogy segítséget kért és dolgozik a probléma megoldásán, de ez akkor sem egy olyan fajta, amit meggondolatlanul haza lehet vinni. Mármint nyilván egyik sem olyan, csak például egy palotapincsi sohasem lesz valójában veszélyes egyetlen felnőtt emberre sem. A német juhász viszont fegyver, méghozzá olyan fajta, ami hajlamos önállósítani magát. Szóval cuki meg bolyhos picinek, elismerem, meg Rex felügyelő is megkapó karakter, de nem véletlenül vezeti ez a fajta a harapási statisztikákat az országban. Ne dőljünk be nekik. Ezer más remek házőrző van, amivel aztán nem kell vért izzadnunk.