Szóval az úgy kezdődött, hogy kitettem a helyi állatosboltban néhány szórólapot, hogy szívesen segítek viselkedési problémák megoldásában, és egy idő után meg is keresett az első gazdi. Pont vakbélműtét után talált meg, így sajnos kellett várni pár hetet, mire megnézhettem a kutyát, de végül hosszú idő pénteken után végre-valahára kiélhettem egy kicsit a "rosszkutya-hiányomat".
A delikvens M. névre hallgató lányzó, 5 hónapos kistestű juhászkutya kölyök (személyiségi jogok miatt többet nem írok, ennyiből is érthető :)), aki elsőre nem is tűnt nagyon problémásnak. Na jó, amikor beléptem, és az amúgy 30 centis kutya szó szerint szemmagasságban ugrált előttem, akkor azért sejtettem, hogy valami gond van :D Rövid beszélgetés után tisztáztuk a tipikus hibákat, amiket elkövettek, majd ráterelődött a szó arra, hogy bizony őfelsége morogni is szokott. Amikor megpróbáltam elvenni a marhabőr rágóját, akkor ezt példásan be is mutatta, majd' kiesett a szemem, hogy egy ilyen pici kutya képes ilyen rondán nézni. Aztán kiderült, hogy rágni is tud, mármint kezeket, és kifejezetten kitartó. Remek kiskutya, csodálatos tulajdonságai vannak, csak a megfelelő mederbe kell őket terelni. Szerencsére nem gondolja kifejezetten komolyan ezt a harapás témát, úgyhogy jót mosolyogtam magamban a próbálkozásain, de azért láttam benne a jövőbeni kezelhetetlen szörnyecskét, amivé válhatott volna, ha nem kérnek segítséget a gazdái.
A nyakörv és a póráz megint csak egy külön tortúra, ellenkezik, tekereg, rág, mindent csinál, csak azt nem, amit kéne. Az egyszerűség kedvéért csak ráhurkoltam a pórázt a nyakára, de így is vagy fél órába tellt, mire megnyugodott annyira, hogy leszedhessem róla - akkor viszont elég büszke voltam magamra, mert tényleg 100%-osan sikerült lenyugtatnom, nem csak tessék-lássék. Kicsit új még nekem a helyzet, mert az utóbbi időben felszedett tudásomat eddig nem volt alkalmam tesztelni, viszont szerencsére az általános kutyás rutinnal gyorsan sikerült kivitelezni, és az elvárt módon működött is.
Elláttam tanáccsal a gazdikat, hogy mit ne engedjenek a kiskutyának, és hogy hogyan tudják hatékonyabban sétáltatni, illetve hogy igyekezzenek benne tudatosítani, hogy bármikor bármit elvehetnek tőle, és most izgatottan várom a fejleményeket. Már másnap írtak biztató dolgokat, ami igazából nem meglepő, nagyon készséges, tanulni és tenni vágyó gazdik, és a kutya is nagyon jó képességű, öröm velük dolgozni :)
Ami kifejezetten furcsa érzés volt, hogy tényleg működött a papírforma. Mármint az egy dolog, hogy Cesar Millan keze alatt minden gyorsan és egyértelműen történik, de ugyanezt a saját bőrömön élőben megtapasztalni nagyon furcsa, ugyanakkor rettentő jó érzés. Amikor a kutya az én kontrollom alatt vízszintesen tartott farokkal álldogál, a gazdáihoz közelítve pedig ismét égnek állítja, aztán visszaveszem és megint leengedi, szinte mintha mágnessel húznák, apróságnak tűnik, de hihetetlen élmény. Vagy amikor érzem, hogy a kutya tényleg elernyed a kezeim között, és amikor elengedem, úgy marad, és hagyja magát dögönyözni egy árva izomrángás nélkül... Régebben is elég jól tudtam kezelni a hisztis kutyákat, de ekkora megadást sosem értem el - és most nem azért voltam sikeresebb, mert egy pici kamaszról van szó, hanem mert tudtam, mit miért csinálok, és hogyan hat az a kutyára. A kitartása alapján akár felnőtt is lehetett volna, talán csak amiatt volt könnyebb így, hogy fizikailag egyszerűbb kezelni a néhány kilóját, mint például egy testes német juhászt.
Rettenetesen feldobott az az este, hülyén hangzik, de másfél napig pörögtem utána, mint akit felhúztak. Azt hiszem, végérvényesen kijelenthetem, hogy rosszkutya-függő vagyok, egyszerűen muszáj kutyákat javítanom a saját mentális egészségem érdekében :) Nem fogom magam kutyasuttogónak hívni (pláne mert a név kétszeresen is foglalt), sem kutyapszichológusnak, de ezt akarom csinálni napi 12 órában, tényleg. Kicsi koromtól kezdve az állatok segítése lebegett lelki szemeim előtt, ezért akartam előbb állatorvos, aztán állatvédő, aztán kutyakiképző lenni, és most a viselkedési problémák megoldásában végre megtaláltam azt, amit kerestem. Még nagyon sokat kell tanulnom, de már nagyon sokat tudok tanítani is. És ez remek érzés :)
Elláttam tanáccsal a gazdikat, hogy mit ne engedjenek a kiskutyának, és hogy hogyan tudják hatékonyabban sétáltatni, illetve hogy igyekezzenek benne tudatosítani, hogy bármikor bármit elvehetnek tőle, és most izgatottan várom a fejleményeket. Már másnap írtak biztató dolgokat, ami igazából nem meglepő, nagyon készséges, tanulni és tenni vágyó gazdik, és a kutya is nagyon jó képességű, öröm velük dolgozni :)
Ami kifejezetten furcsa érzés volt, hogy tényleg működött a papírforma. Mármint az egy dolog, hogy Cesar Millan keze alatt minden gyorsan és egyértelműen történik, de ugyanezt a saját bőrömön élőben megtapasztalni nagyon furcsa, ugyanakkor rettentő jó érzés. Amikor a kutya az én kontrollom alatt vízszintesen tartott farokkal álldogál, a gazdáihoz közelítve pedig ismét égnek állítja, aztán visszaveszem és megint leengedi, szinte mintha mágnessel húznák, apróságnak tűnik, de hihetetlen élmény. Vagy amikor érzem, hogy a kutya tényleg elernyed a kezeim között, és amikor elengedem, úgy marad, és hagyja magát dögönyözni egy árva izomrángás nélkül... Régebben is elég jól tudtam kezelni a hisztis kutyákat, de ekkora megadást sosem értem el - és most nem azért voltam sikeresebb, mert egy pici kamaszról van szó, hanem mert tudtam, mit miért csinálok, és hogyan hat az a kutyára. A kitartása alapján akár felnőtt is lehetett volna, talán csak amiatt volt könnyebb így, hogy fizikailag egyszerűbb kezelni a néhány kilóját, mint például egy testes német juhászt.
Rettenetesen feldobott az az este, hülyén hangzik, de másfél napig pörögtem utána, mint akit felhúztak. Azt hiszem, végérvényesen kijelenthetem, hogy rosszkutya-függő vagyok, egyszerűen muszáj kutyákat javítanom a saját mentális egészségem érdekében :) Nem fogom magam kutyasuttogónak hívni (pláne mert a név kétszeresen is foglalt), sem kutyapszichológusnak, de ezt akarom csinálni napi 12 órában, tényleg. Kicsi koromtól kezdve az állatok segítése lebegett lelki szemeim előtt, ezért akartam előbb állatorvos, aztán állatvédő, aztán kutyakiképző lenni, és most a viselkedési problémák megoldásában végre megtaláltam azt, amit kerestem. Még nagyon sokat kell tanulnom, de már nagyon sokat tudok tanítani is. És ez remek érzés :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése