Aki jár kutyás társaságba, az rendszeresen találkozhat olyan szituációkkal, amikor a kutyák nem az általánosan elvárt viselkedést produkálják, azaz nem békésen játszanak együtt, hanem valamilyen módon "csesztetik" egymást, túl durván játszanak, vagy többen rászállnak az egyik (általában gyengébb jellemű) kutyára, akinek viszont így már nem lesz vicces a játék, esetleg dominánsabb egyedek kakaskodnak, bevédenek egy-egy tárgyat, vagy másik kutyát, összekapnak, egyszóval nem úgy viselkednek, ahogy közösségben elvárható lenne. Legtöbbször ezek nem végződnek verekedésben, mégis ellehetetlenítik a felhőtlen szórakozást egyik-másik kutya számára, amellett, hogy
minden látszat ellenére
sokszor maga a bajkeverő sem szórakozik jól. Ilyen viselkedés akkor is kialakulhat a kutyában, ha kölyökkorától rendszeresen hordják futtatóba, kutyaoviba, ez viszont nem teszi természetessé, elfogadandóvá, hogy a kutya képtelen a normális társas interakciókra.
Miért, kérdezhetjük, hiszen a csapból is az folyik, milyen fontos a korai szocializálás, vigyük sokat más kutyák közé a kölyköt. Nos, azt a bizonyos csapot sajnos ismét csak félig nyitották ki. Nem elég ugyanis egyszerűen kutyák közé vinnünk a kölyköt, és hagyni, hogy köztük nőjön, mint a gaz. Segítenünk kell neki, megerősíteni a többi kutya figyelmeztetéseit, hogy megtanuljon odafigyelni a társaira. Hogy megértsük, miért van ez így, kezdjük az alapoknál: hogyan néz ki a szocializálás folyamata egy kutyafalkában?
A természetben eleve adott egy stabil, jól szocializált felnőtt egyedekből álló falka, ebbe születik bele az a néhány kölyök is, amelyik végül megéri a felnőttkort. Ezek a kölykök egyrészt folyamatosan látják a jó példát a felnőttek viselkedéséből, amit automatikusan igyekeznek utánozni, tehát máris jó alappal indulnak neki az életnek; másrészt pedig a felnőttek rájuk is szólnak, ha olyat tesznek, ami a falkában nem elfogadott (avagy egész egyszerűen szó szerint halálra szekálják a leggyengébb testvért, de ezt most hagyjuk, mert a kutyafuttatón senki sem szeretné hallani, hogy ez csak evolúció, és legközelebb válasszon életképesebb kutyát). Ezzel szemben mi azt várjuk el a kutyáinktól, hogy egy csomó hasonlóan szocializálatlan kölyöktől, illetve hiányos szocializációjú felnőttől tanulják meg a szociális viselkedést úgy, hogy csak napi 1-2 órára találkoznak velük, akkor is valamelyest felfokozott állapotban a séta miatt. Sokuk ráadásul akarata ellenére falkavezéri szerepbe van kényszerítve, és/vagy nincs kellőképpen lemozgatva, illetve agyilag lefárasztva, ezért sokkal frusztráltabban viselkedik a futtatón is. Sajnos nem ritka az olyan kutyaóvoda sem, ahol ezeket nem látják át, és azt hiszik, hogy 10-20 kölyökkutya - akiknek a többsége nem volt 8 hetes koráig sem tenyésztőnél stabil falkában, hanem 5-6 hetesen gazdához kerültek ki tudja milyen háttérrel - majd külső beavatkozás nélkül szocializálja egymást (esetleg betesznek melléjük mutatóba egy-két nyugodtabb felnőtt kutyát, akik viszont csak arra a kölyökre szólnak rá, amelyik aktuálisan velük pofátlankodik, hiszen nem érdekük a más falkájába tartozó kutyára energiát pazarolni), de a kiképzők egyáltalán nem szólnak bele a kiskutyák játékába, és a gazdákat sem biztatják erre. Persze ez is jobb a fajtársaktól elszigetelten felnövésnél, de azért messze van az ideálistól.
Igenis szükséges, hogy a kiskutyát rávezessük arra, hogy a társai jelzéseire oda kell figyelnie; ne féljünk rászólni, leállítani, büntetni, és legfőképpen ne féljük megvédeni más kutyájától! Igen, konfliktusokat szül, ha az ember beleszól más kutyanevelési elveibe, de ahogy más gyerekére is rászólok a buszon, ha velem szemben ül és rugdos a sáros cipőjével, úgy más kutyáját is leállítom, ha az az én kutyám kárára szórakozik. Falkavezérként és gazdaként egyaránt feladatom biztosítani, hogy a kutyámat ne szekálják, és ő se rondítson bele a futtató életébe. No meg az sem elhanyagolható szempont, hogy ha a kutya látja, hogy meg akarom védeni, és képes is vagyok rá, azzal nagyot nőhetek a szemében, és elérhetem, hogy ha valami gondja van, ne egyedül akarja megoldani, hanem nálam keressen menedéket.
Természetesen mindez nem csak kölykökre vonatkozik, hanem alulszocializált felnőttekre is, legfőképpen pedig a kamaszokra, akik súlyozottan nehezen fogják fel a dolgokat :) Sosem késő elkezdeni korrigálni kutyánk viselkedését, nem kell belenyugodnunk abba, hogy mi vagyunk a futtató bajkeverői, azonban már kialakult és rögzült problémákhoz jobb szakember segítségét igénybe venni.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése