Én nem akarom isteníteni...

...sem Cesar Millant, sem a földrenyomkodós módszert (amit tényleg ne alkalmazzon senki, ha nem érti, mit csinál, mert többet árt vele, mint használ), de immár másodjára oldottam meg öt perc alatt egy jelentős problémát a segítségükkel. Zizi egyik nap összebalhézott ismerős vizslával egy boton, olyan rendes hörgős menjanyádba-verekedés volt, persze vér nélkül, na de mégis. Kiabálásra szétmentek, szóval tényleg nem volt vészes, Zizit viszont azért csak levágtam a földre, és nem eresztettem, amíg úgy nem éreztem, hogy felfogta az üzenetet, hogy a balhé rossz. Két perccel később ment puncsolni Jázminnak, hívta játszani, szóval nem lett belőle harag, sőt. Amikor legközelebb találkoztunk, nem hittem a szememnek, annyira udvarias volt a vizsivel, meg mindenki mással is; vagy egy órán keresztül játszott két labdával öt kutya gond nélkül. Én meg csak tátottam a számat.

Mert Ziziben amúgy kicsit túlteng a birtoklási vágy, természete szerint ha valamit kiszemel magának, akkor beszűkül a tudata, és tank módjára bárkin és bármin átgázol, hogy megszerezze. Sokat javult már, mióta itt van, kezelhető lett, de még nem nyilvánítanám befejezettnek az ezirányú nevelését. Ezért is lepődtem meg, annyira, amikor nekiálltunk labdázni, és egyszerűen tökéletesen viselkedett. Ha látta, hogy más fogja elkapni a labdát, lelassított; ha túlfutott rajta, akkor sem ugrott senki torkának, hogy de az az övé, senki szájából nem akarta kiszedni, és őrizgetni is csak tessék-lássék húzta be a labdát, Shelly is simán el tudta halászni előle, pedig vele szemben bátrabb szokott lenni, mint idegenekkel. Eleve az a tény, hogy Shelly megpróbálta elszedni tőle, jelzi, hogy mennyire nem gondolta komolyan az őrzést, mert ő meg ugye nem egy szemtől szemben küzdős típus. 

Szóval az irigy kutya lassan megtanul viselkedni. Lehet, hogy pár ismétlésre még szükség lesz, de nem bánom, ha végül működik :) Mondjuk a galambnál is tökéletesnek tűnik az eredmény egyszeri alkalom után is; múltkor nem tudta Zizi, mi röpköd, csak hallotta a hangját (a felújítás miatt az állatok is folyton költözködnek), és nagyon átment vadászósba, mászkált fel-alá, kereste, teljesen rápörgött, de amikor meglátta, hogy a miénk az, leeresztett, és ott hagyta. Tehát a már feléledt vadászösztön is instant gátlódik benne, ami jóval több, mint amit vártam. Meglátjuk, hogy ebből a botos-labdás témából mi sül ki :)

Cesar Millan odavág, avagy vadászösztön VS díszgalamb

Van ugye Zizi, aki mániákusan vadászik minden dologra, ami tollas, főleg, ha mozog. Meg van anyósoméknak egy örökölt ősöreg kacagógerléjük (vagy ahogy itthon hívjuk, a tubi), ami a világ legéletképtelenebb állatainak egyike, félelemérzete szinte nulla, és még repülni sem tud rendesen. Nem állítom, hogy az egész faj ilyen, de ez az egyed biztosan. Nagyjából ilyenek lehettek szegény dodók, mielőtt megettük őket. Na ez a galamb van nálunk otthon teljesen szabadon a lenti nappaliban, mert ahhoz is ostoba, hogy a ketrecétől két méternél messzebbre távolodjon. Zizi természetesen elég gyorsan kipécézte magának, hogy majd ő jól levadássza és megeszi. El is kapta egyszer, kitépte egy csomó tollát, de életben maradt, szerintem azért, mert ahhoz is túl hülye, hogy szörnyethaljon ijedtében, pedig madaraknál az nem ritka halálnem. 

Na ekkor szépen fogtam egy kannát, leültem a galambbal meg a kutyával a nappaliban, és neveltem. Zizi rövid úton fel is fogta a lényeget, galambra nézni rossz, nem piszkáljuk, büszke voltam magamra. Úgy egy hétig, vagy max. kettőig. Ugyanis a kutya ugyan nem akarta már instant megölni, ha meglátta, de például ha mozdult, neadjisten röpködött (úgy a földtől egy méterre képes felküzdeni magát mindenféle helyekre), akkor rámozdult, meg hát látszott, hogy folyamatosan küzd magával, hogy most levadássza, ne vadássza, megéri-e, lesz-e kanna - ez meg veszélyes, főleg, hogy a galamb is mutat már annyi életösztönt, hogy ha őt meglátja, akkor emeli a szárnyát fenyegetően, meg menekül; jól megjegyezte magának, bár nem hittem volna, hogy képes rá. 

Mission complete!

Nemrég találtam magamnak egy kihagyhatatlan kihívást egy kutyákra agresszív 11 hónapos német juhász kan személyében (nevezzük F-nek). Ma nála voltam, és hát mit ne mondjak, eseménydús nap volt.

Sikeresen levonatoztunk vidékre Shellyvel (ő volt a terápiás kutya), majd elmentünk a helyi félig házi szervezésű, de határozottan komolyodó kutyaiskola területére ismerkedni. Itt több dolgot is konstatáltam, miután lefektettem Shellyt és átvettem F-et, hogy megnézzem, mennyire gázos. Egyrészt feltűnt, hogy nagy, erős, jó formájú német juhász létére egy elképesztően hisztis állattal van dolgom, gyakorlatilag megállás nélkül vinnyogott. Másrészt kénytelen voltam rájönni, hogy bár emberekre alapjáraton tényleg nem agresszív a kutya, azért visszafordul, ha nem tetszik neki valami, próbálgatja az erejét, és ha valami nem megy, akkor jobban próbálja. Nem gondolta komolyan, való igaz, mert akkor most biztos nem tudnék gépelni, de ettől függetlenül mindkét karomon tövig akadnak karcolások, kisebb-nagyobb lila foltok, és mindkét kézfejem fel van dagadva. Akkor és ott még nem éreztem, hogy ilyen intenzíven csócsál, csak pár órával később. Au.

Első delikvens

Szóval az úgy kezdődött, hogy kitettem a helyi állatosboltban néhány szórólapot, hogy szívesen segítek viselkedési problémák megoldásában, és egy idő után meg is keresett az első gazdi. Pont vakbélműtét után talált meg, így sajnos kellett várni pár hetet, mire megnézhettem a kutyát, de végül hosszú idő pénteken után végre-valahára kiélhettem egy kicsit a "rosszkutya-hiányomat".

Trükkök, feladatok

Lehet valami Cesar Milannak abban az elképzelésében, hogy a kutya szeret segíteni cipelni dolgokat. Shellynek tegnap a szájába adtam hazafele a szatyromat, és olyan szabályosan jött lábnál kérés nélkül, szájában a magasra tartott zacskóval, hogy öröm volt nézni. Eddig is hozattam vele ezt-azt, de akkor nem csinálta ezt - mondjuk nem is mentünk egy egész utcát, csak fel a lépcsőn, vagy ki a kukáig, vagy ilyesmi, és általában én is vittem valamit, úgyhogy nem fért el a lábam mellett. Mindenesetre ez tetszik, rá fogunk szokni, hogy hoz nekem dolgokat :)

A másik dolog, aminek borzasztóan örülök, hogy végre nagyjából megtanultuk a "szégyelld magad" mutatványt, ami annyiból áll, hogy a kutya "eldugja" a fejét az egyik mancsa alá, valahogy így: