Mission complete!

Nemrég találtam magamnak egy kihagyhatatlan kihívást egy kutyákra agresszív 11 hónapos német juhász kan személyében (nevezzük F-nek). Ma nála voltam, és hát mit ne mondjak, eseménydús nap volt.

Sikeresen levonatoztunk vidékre Shellyvel (ő volt a terápiás kutya), majd elmentünk a helyi félig házi szervezésű, de határozottan komolyodó kutyaiskola területére ismerkedni. Itt több dolgot is konstatáltam, miután lefektettem Shellyt és átvettem F-et, hogy megnézzem, mennyire gázos. Egyrészt feltűnt, hogy nagy, erős, jó formájú német juhász létére egy elképesztően hisztis állattal van dolgom, gyakorlatilag megállás nélkül vinnyogott. Másrészt kénytelen voltam rájönni, hogy bár emberekre alapjáraton tényleg nem agresszív a kutya, azért visszafordul, ha nem tetszik neki valami, próbálgatja az erejét, és ha valami nem megy, akkor jobban próbálja. Nem gondolta komolyan, való igaz, mert akkor most biztos nem tudnék gépelni, de ettől függetlenül mindkét karomon tövig akadnak karcolások, kisebb-nagyobb lila foltok, és mindkét kézfejem fel van dagadva. Akkor és ott még nem éreztem, hogy ilyen intenzíven csócsál, csak pár órával később. Au.

Értekezés a pórázhúzásról

Tapasztalataim alapján ez az egyik leggyakoribb probléma kishazánkban, legalábbis azok között, akik egyáltalán sétáltatnak kutyát. A legtöbben sajnos hajlamosak ezt elintézni azzal, hogy a kutya ilyen, nem normális, hiperaktív, rossz, és ezért meg se próbálják kitalálni az okát és megoldani a problémát. Néha, amikor nagyon durva a helyzet, akkor saját szakállukra, vagy egy emberekhez nem értő kiképző tanácsára vesznek egy szöges nyakörvet, amit viszont nem tudnak helyesen használni, úgyhogy az is csak súlyosbítja a problémát, hiszen a kutya ugyanúgy húzni fog, csak most már fáj is neki. Vagy kerti kutyákat egész egyszerűen nem visznik ki többet sétálni. Egyik jobb, mint a másik...

Na de kezdjük előről, egyáltalán miért húz a kutya?