Kamasz kontra öreg róka

Adott ugye a szituáció, immár több, mint egy hete velünk él Zizi, a 10-12 hónap körüli staff-shar-pei keverék. Shelly, aki már a kilencedik életévét tapossa, meglepően jól viseli a hebrencs lányzót, valószínűleg az ellenállhatatlan stílusa miatt, meg persze azért, mert én bele vagyok szeretve (ezt anno páromnál is remekül leradarozta, akkoriban még nagyon félt a nagydarab felnőtt férfiaktól, hozzá mégis úgy ment oda, hogy "helló, hát te ki vagy?", mintha nem venné észre, hogy félelme tárgyának egy ékes példányával van dolga). Imádom, hogy Shelly megfiatalodott tőle, egészen kisimult az arca, mosolygósabb lett és aktívabb, rengeteget játszanak; a legérdekesebb mégis azt megfigyelni, hogy hogyan viszonyul az alulszocializált kiskamasz a tapasztaltabb falkataghoz, és viszont, főleg azért, mert Shelly világéletében alárendelődő típus volt, Zizi pedig már csak a pörgőssége okán is "többre hivatott", bár azért ő sem az a hatalommániás típus.

Csak egy gondolat

Amellett, hogy nem örömteli dolog, azért nagy megkönnyebbülés rájönni, hogy a kutya nem azért nem fejlődik az elvárt ütemben, mert hülyeségeket magyarázok, vagy nem voltam elég egyértelmű, hanem mert a gazdák egyszerűen nem csinálják, amiket mondtam.

Mission complete!

Nemrég találtam magamnak egy kihagyhatatlan kihívást egy kutyákra agresszív 11 hónapos német juhász kan személyében (nevezzük F-nek). Ma nála voltam, és hát mit ne mondjak, eseménydús nap volt.

Sikeresen levonatoztunk vidékre Shellyvel (ő volt a terápiás kutya), majd elmentünk a helyi félig házi szervezésű, de határozottan komolyodó kutyaiskola területére ismerkedni. Itt több dolgot is konstatáltam, miután lefektettem Shellyt és átvettem F-et, hogy megnézzem, mennyire gázos. Egyrészt feltűnt, hogy nagy, erős, jó formájú német juhász létére egy elképesztően hisztis állattal van dolgom, gyakorlatilag megállás nélkül vinnyogott. Másrészt kénytelen voltam rájönni, hogy bár emberekre alapjáraton tényleg nem agresszív a kutya, azért visszafordul, ha nem tetszik neki valami, próbálgatja az erejét, és ha valami nem megy, akkor jobban próbálja. Nem gondolta komolyan, való igaz, mert akkor most biztos nem tudnék gépelni, de ettől függetlenül mindkét karomon tövig akadnak karcolások, kisebb-nagyobb lila foltok, és mindkét kézfejem fel van dagadva. Akkor és ott még nem éreztem, hogy ilyen intenzíven csócsál, csak pár órával később. Au.

M. még egyszer

Említettem már, hogy beszereztem első nevelt "gyerekemet". Két hét szünet után (amit intenzív e-mailezéssel töltöttünk a gazdival) ismét meglátogattam őket, és rettentő kellemes meglepetésként ért, hogy a rágócsontját a gazdától már egyáltalán nem védi, és nekem is igen hamar átengedte, morogni is csak egyszer próbált meg, de csak tessék-lássék, "hátha bejön" alapon. Sétálni is sokkal jobban tudnak hosszú pórázon, kiszaladgálhatja magát az eb, és lábnál is szépen tud menni. Van még min dolgozni, de határozottan jól haladunk :)

Átbeszéltük a dolgokat, szenvedtünk egy kicsit a pórázrágással (a múltkorihoz képest épp csak mutatóba), játszottunk behívósdit és nemfelugrálósat hosszú pórázon, szóval buliztunk :) A nyakörve megragadására, a nyakba és oldalba bökésre sajnos még mindig csócsálással reagál, de ez csak gyakorlás kérdése; ha látja, hogy nincs hatása, el fog múlni, ahogy a csontja védése is. Úgy néz ki, ezentúl péntekenként randizunk egy kis kutyanevelésre, megtanulunk klikkerezni, és hát van még pár dolog a listán, ami sorra kerülhet. Alig várom :)

Nekem viszont rá kell szoktatnom magam, hogy jobban bevonom a gazdit az aktív cselekvésbe, mert azt még hajlamos vagyok elfelejteni a nagy szórakozás közepette :) Ez is olyan szakma, ahol legalább annyira kell érteni az emberekhez, mint a kutyákhoz, szóval van még hova fejlődnöm.

Mindenesetre nagyon örülök, hogy látványos a változás, jó kis kutya lesz belőle. Igazából nem is nagyon nehéz eset, harciasan makacs, de azért viszonylag hamar "enged"; nem akar ő főnökösködni, de ha már muszáj, akkor azt nagyon felelősségteljesen csinálja :)

Majdnem tragédia

Kutyasétáltatás. Remek dolog, mindennapos rutin, kellemes lazítás embernek és kutyának egyaránt. Kivéve, amikor valakinek megtetszik egy csatornafedél, hazaviszi, valaki másnak pedig egy pillanat alatt rémálom lesz az esti kikapcsolódásból.

Első delikvens

Szóval az úgy kezdődött, hogy kitettem a helyi állatosboltban néhány szórólapot, hogy szívesen segítek viselkedési problémák megoldásában, és egy idő után meg is keresett az első gazdi. Pont vakbélműtét után talált meg, így sajnos kellett várni pár hetet, mire megnézhettem a kutyát, de végül hosszú idő pénteken után végre-valahára kiélhettem egy kicsit a "rosszkutya-hiányomat".

Kutyatartási kultúra

Egyik reggel a buszon hallgattam két fiatal srác beszélgetését mindenféle kutyafajtákról, de az első perc után kénytelen voltam inkább bedugni a fülemet és zenét hallgatni, annyira siralmas volt, amit hallottam. Igazából kicsit tartottam is tőle, hogy hátrafordulok és tapintatosan közlöm velük, hogy nagyon rosszul gondolkodnak, és ha már fiatalok és nem okoz nekik nehézséget, használják az internetet, mielőtt marhaságokat beszélnek, de kétlem, hogy nagy sikerem lett volna.

Valami olyasmivel kezdődött, hogy hú, a rottweiler az kemény kutya, csak veréssel lehet vele megértetni, hogy ki a főnök. Itt már sikítottam volna, hogy az emberek még mindig ott tartanak, hogy verni KELL a kutyát. Én nem vagyok az erőszakmentes nevelés híve, a legtöbb kutyának igenis kell néha egy-két atyai pofon, meg olyan pórázrántások, amiket megérez, hiszen ők is odacsapnak néha egymásnak, természetes része az életüknek ez a fajta fegyelmezés - de hogy kizárólag fizikai erőszakkal és tervszerű kegyetlenkedéssel lehetne megmutatni nekik, hogy hol a helyük, az nem fér bele a világképembe. A hozzáértés hiányát persze lehet relatíve sikeresen kompenzálni ütlegeléssel, csak abból sosem lesz boldog kutya-gazda páros.

Értekezés a pórázhúzásról

Tapasztalataim alapján ez az egyik leggyakoribb probléma kishazánkban, legalábbis azok között, akik egyáltalán sétáltatnak kutyát. A legtöbben sajnos hajlamosak ezt elintézni azzal, hogy a kutya ilyen, nem normális, hiperaktív, rossz, és ezért meg se próbálják kitalálni az okát és megoldani a problémát. Néha, amikor nagyon durva a helyzet, akkor saját szakállukra, vagy egy emberekhez nem értő kiképző tanácsára vesznek egy szöges nyakörvet, amit viszont nem tudnak helyesen használni, úgyhogy az is csak súlyosbítja a problémát, hiszen a kutya ugyanúgy húzni fog, csak most már fáj is neki. Vagy kerti kutyákat egész egyszerűen nem visznik ki többet sétálni. Egyik jobb, mint a másik...

Na de kezdjük előről, egyáltalán miért húz a kutya?

Gondolatok a falkavezérségről

Mostanában ismét rákaptam, hogy a gyakorikerdesek.hu oldalon az "Állatok", azon belül is főképp a "Kutyák" kategóriában ténykedek, válaszolgatok gazdáknak, próbálok segíteni nekik. Az ott tapasztaltak alapján nagyjából képben vagyok azzal kapcsolatban, hogy milyen problémákkal néz szembe az átlag kutyatartó, amivel nem tud egyedül megbírkózni.

A legtöbb beszélgetésből az jön le, hogy a gazdák egész egyszerűen képtelenek kontrollálni a kutyájukat, sok esetben már a 2-3 hónapos kölyköt sem tudják kordában tartani. És ami nagyon sokszor elhangzik kifogásként: "nem akarom bántani". Nem ismernek középutat a verés és a totális káosz között. És szemmel láthatóan a legtöbben nem értik, miért is kéne, hogy a kutya elfogadja őket vezetőnek, úgy érzik, hogy ez rossz dolog, elnyomják a kutyát, rettegésben fogja leélni az életét, ha korlátozzák a viselkedését.

Nekik szeretnék most pár gondolatot összefoglalni, akkor is, ha soha senki nem fogja olvasni :) De kikívánkozik.

Trükkök, feladatok

Lehet valami Cesar Milannak abban az elképzelésében, hogy a kutya szeret segíteni cipelni dolgokat. Shellynek tegnap a szájába adtam hazafele a szatyromat, és olyan szabályosan jött lábnál kérés nélkül, szájában a magasra tartott zacskóval, hogy öröm volt nézni. Eddig is hozattam vele ezt-azt, de akkor nem csinálta ezt - mondjuk nem is mentünk egy egész utcát, csak fel a lépcsőn, vagy ki a kukáig, vagy ilyesmi, és általában én is vittem valamit, úgyhogy nem fért el a lábam mellett. Mindenesetre ez tetszik, rá fogunk szokni, hogy hoz nekem dolgokat :)

A másik dolog, aminek borzasztóan örülök, hogy végre nagyjából megtanultuk a "szégyelld magad" mutatványt, ami annyiból áll, hogy a kutya "eldugja" a fejét az egyik mancsa alá, valahogy így: